Közös Agrárpolitika

Megjelent és hatályba lépett a szociális feltételesség rendszerének bevezetéséről szóló 29/2025. (VII. 22.) AM rendelet.

A Közös Agrárpolitikára vonatkozó hatályos európai uniós előírások értelmében az Európai Unió tagállamainak létre kell hoznia egy rendszert, amely arányos közigazgatási szankciók alkalmazásáról rendelkezik a KAP keretében nyújtott egyes támogatások azon kedvezményezettjei esetében, akik nem tartják be a legalapvetőbb foglalkoztatási és munkavédelmi szabályokat. Ezt a rendszert a hazai jogalkotók szociális feltételességnek nevezték el, és a Magyar Közlönyben való megjelenésével már hatályba is lépett. Az új feltételességi rendszer keretében a konkrétan meghatározott foglalkoztatási és munkavédelmi előírásokat be nem tartó azon munkáltatóknak, akik részesülnek a Közös Agrárpolitika keretében nyújtott, terület- és állatalapú támogatásokból, támogatáscsökkentésekkel kell számolniuk.

A hatályos európai uniós előírások nagyon konkrét elvárásokat rögzítenek a tagállamokkal szemben, amelyek alapján a hazai feltételességi rendszer is kialakításra került.  (lásd.: Az Európai Parlament és Tanács (EU) 2021/2115 rendelete (2021. december 2.) a közös agrárpolitika keretében a tagállamok által elkészítendő stratégiai tervhez (KAP stratégiai terv) nyújtott, az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) által finanszírozott támogatásra vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint az 1305/2013/EU és az 1307/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről 14. cikke, IV. melléklete)

Könnyebbséget jelent, hogy van még félévünk igazán felkészülni az új helyzetre, ugyanis először a 2025. évben benyújtott egységes kérelmekre indult eljárásokban kell alkalmazni az új feltételességi rendszert, így a 2025. január 1. és 2025. december 31. között megvalósult meg nem felelések esetében a Kedvezményezetteket az NKÜ azok megállapításáról tájékoztatja, de a vonatkozó jogkövetkezményeket még nem alkalmazza.

A szociális feltételesség rendszere a foglalkoztatás-felügyeleti hatóságok ellenőrző tevékenységére épül, ugyanis hazánkban az e hatóságok által hozott elmarasztaló döntések adatai alapján folytatja le a NKÜ a rendelet szerinti eljárást. A Nemzeti Kifizető Ügynökség a meg nem felelések adatai és besorolásai alapján számítja ki az alkalmazandó jogkövetkezményt. A támogatáscsökkentés mértékét minden meg nem felelés esetén önállóan kell kiszámítani, azonban, ha ugyanazon évben több meg nem felelés is megállapításra kerül, akkor csak a legmagasabb mértékű támogatáscsökkentést kell alkalmazni.

A rendelet melléklete tartalmazza a súlyosság szerint besorolt egyes esetköröket és a hozzájuk tartozó jogkövetkezményeket, amely a Magyar Közlöny 2025. évi 86. számában érhető el.

 

NAK / Benedek Borbála

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám