Vízgazdálkodás

A Balaton és vízgyűjtő területeinek ökológiai állapota évtizedek óta kiemelt nemzeti ügy. A tó vízminőségét és vízháztartását jelentősen befolyásolja a Zala folyó, amely a befolyó vízmennyiség mintegy felét adja.

Ennek szabályozásában és szűrésében kulcsszerepet játszik a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer (KBVR), mely egyedülálló hazai vízgazdálkodási és természetvédelmi létesítmény. Az elmúlt években azonban új kihívások jelentek meg, amelyek miatt a rendszer működésének finomhangolása és korszerűsítése elengedhetetlenné vált.

A Kis-Balaton szerepe a Balaton vízminőség-védelmében

A Kis-Balaton eredetileg a Balaton délnyugati öblözete volt, amely a múlt században fokozatosan feltöltődött, mocsaras, nádas területté vált. A 20. század közepére a vízfelület nagyrészt eltűnt, helyét mezőgazdasági területek vették át. Az 1970–80-as években azonban a Balaton eutrofizációja miatt szükségessé vált egy természetes szűrőrendszer visszaállítása. A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer célja, hogy a Zala folyó által szállított tápanyagokat – főként a foszfort és a nitrogént – a tó elérése előtt kiszűrje, ezzel javítva a Balaton vízminőségét. A két ütemben (1985–2015 között) megvalósult projekt mára több mint 14 ezer hektárnyi vizes, mocsaras élőhelyet és árvíztározót foglal magában, és egyben fontos természetvédelmi terület is.

Vízgazdálkodási kihívások

Az utóbbi években a Kis-Balaton működését több tényező is próbára teszi.

• Változó vízjárás és éghajlat:

A csapadék éven belüli eloszlása egyre szélsőségesebb. A téli–tavaszi időszakban gyakori a hirtelen nagy vízhozam, míg nyáron és ősszel hosszabb aszályos periódusok váltják egymást. Ez megnehezíti a megfelelő vízszintek fenntartását mind a vízvédelmi, mind az ökológiai célok érdekében.

• Tápanyagterhelés és üledékfelhalmozódás:

A Zala menti mezőgazdasági területekről származó diffúz tápanyagterhelés továbbra is jelentős. Az utóbbi 25 év átlagában a KBVR összes lebegőanyag terhelésének nagyjából 30%-a, az összes foszfor terhelés kb. 40%-a és az összes nitrogén terhelés mintegy 45-50%-a közvetlen vízgyűjtőről származott. Az üledékekben felhalmozódott foszfor időnként visszaoldódik, így a vízvédelmi hatékonyság csökken. A meder és a műtárgyak iszaposodása, elöregedése szintén nehezíti az optimális vízszintszabályozást.

• Ökológiai és gazdálkodási érdekek ütközése:

A természetvédelmi szempontból kívánatos vízborítás sokszor nem esik egybe a környező mezőgazdasági területek igényeivel. A vízvisszatartás előnyös a vizes élőhelyek számára, ugyanakkor időnként megnehezíti a szántóföldi művelést és a belvízlevezetést.

Lehetséges megoldások és fejlesztési irányok

A Kis-Balaton vízgazdálkodási rendszerének fejlesztése nemcsak műszaki kérdés, hanem szemléletváltást is igényel. A jövő kihívásaira válaszolva az alábbi irányok jelenthetnek megoldást.

• Tápanyagterhelés csökkentése a vízgyűjtőn

A Balaton vízminőségvédelme nem a Kis-Balatonnál kezdődik. Kulcsfontosságú a Zala vízgyűjtőjén alkalmazott jó mezőgazdasági gyakorlat: takarónövények, gyepesítés, no-till és min-till gazdálkodás, precíziós tápanyag-gazdálkodás alkalmazása, erózióvédelmi és vízvédelmi sávok kialakítása.

• Üledékkezelés és mederrekonstrukció

A rendszer egyes részein elkerülhetetlenné válik az iszapkotrás és a mederkarbantartás. Az üledék hasznosítása akár talajjavítóként vagy rekultivációs célra környezettudatos megoldás lehet, amely egyben csökkenti a tápanyagtartalom újrafelhasználását a víztérben.

• Természet-alapú megoldások

A vizes élőhelyek mozaikos szerkezetének fejlesztése, a nádasok és gyékényesek megújítása, valamint a biodiverzitás növelése hozzájárul a természetes vízszűréshez és a szénmegkötéshez is. A vízvisszatartás és az élőhelyrekonstrukció, új vizes élőhely‑létesítése mérsékli az aszálykárokat és javítja a felszíni és felszín alatti víztestek állapotát. A természet-alapú megoldások a hagyományos műszaki beavatkozásokkal kiegészítve hosszú távon fenntarthatóbb eredményt adhatnak.

• Okos vízkormányzás és adaptív üzemeltetés

A digitális vízgazdálkodás eszközeinek – például távérzékelés, szenzorhálózat, adatvezérelt vízszintszabályozás – bevezetésével a rendszer rugalmasabban reagálhat a vízjárási szélsőségekre. Az automatizált zsilipvezérlés és a meteorológiai előrejelzések integrálása lehetővé tenné a gyorsabb, megelőző beavatkozásokat.

A jövő vízgazdálkodási stratégiája

Az integrált gazdálkodás elengedhetetlen a Kis-Balaton térségében, ami egyszerre biztosítja a mezőgazdasági termelés fenntarthatóságát és a vizes élőhelyek védelmét. A belvíz- és öntözésgazdálkodás, a vízszintszabályozás, valamint a tápanyag- és üledékgazdálkodás összehangolása révén a rendszer hatékonyabban képes reagálni az éghajlatváltozás és szélsőséges időjárási események kihívásaira. Az integrált szemlélet lehetővé teszi, hogy a gazdálkodók, vízügyi szakemberek és természetvédelmi szervezetek közösen dolgozzanak a vízminőség javításáért, az ökológiai egyensúly fenntartásáért és a hosszú távú termelési biztonságért, hiszen a Balaton vízminősége nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági kérdés is: a turizmus, a halászat, a mezőgazdaság és helyi életminőség egyaránt függ tőle.

NAK / Pók Zóra